dogmatikus tény: nem a közvetlenül és formálisan kinyilatkoztatott tény (mint pl. Krisztus föltámadása), hanem az, amely a kinyilatkoztatott tanítással szükségszerű kapcsolatban van és vele annyira összefügg, hogy helyes megismerése nélkül a hitletéteményt nem lehetne tévedés nélkül megőrizni, hatékonyan védelmezni és hirdetni. - Ilyen ~ pl. egy zsin. egyetemes jellege, egy p. törvényessége, egy szentírásford. dogmatikai helyessége. A legszorosabb értelemben vett ~ azonban az, hogy a tanítóhiv. adott esetben meg tudja ítélni egy adott szöveg hitbeli helyességét v. helytelenségét. Vagyis nem arról van szó, hogy a tanítóhiv. által kimondott tétel helyes-e (quaestio juris), hanem arról, hogy ez a tétel egy konkrét szövegben megtalálható-e, ezért azt a kv-et v. szöveget az a közösség, amelynek szánták, nem értékelheti másképpen (quaestio facti). Itt a tanítóhiv. csak arról ítélkezik, amit a szerző valóban mondott, és nem azt keresi, hogy mit akart mondani. A teol-ban a kérdés fölmerül még a „burkoltan” kinyilatkoztatott tételek vizsgálatánál, az egyh. tévedhetetlenség másodlagos tárgyánál. Tört-ileg a ~ vitája a →janzenizmussal kapcsolatban éleződött ki. A róm. hatóság Jansenius: Augustinus c. kv-éből 5 tételt elítélt, de a janzenisták azzal védekeztek, hogy ezek a tévesnek mondott tételek nem találhatók Jansenius kv-ében. Ugyancsak ebben a vitában álltak elő azzal a megkülönböztetéssel is, hogy a ~ekre vonatkozóan csak az →egyházi hit kötelező, nem az →isteni hit. Kétségtelen, hogy a tanítóhiv-nak a ~ekre vonatkozó hatalma nem kimondott dogma, de a teol-ok véleménye megegyezik abban, hogy az Egyh. tévedhetetlensége erre is kiterjed. Különben az Egyh. nem lehetne a hit meghatalmazott tanúja. Az Egyh. gyakorlati döntései mindig ebből a tudatból születtek. G.F.

MS I:753.